Porto bemutató

Porto 400 000 lakosú iparváros, Lisszabon, Madrid és Barcelona mellett Dél-nyugat Európa egyik legjelentősebb városa. Porto Észak Portugália központja, a déli részek örökös ellenfele, sűrűn lakott ősi terület. Porto tartományi székhely és kikötő, a torkolata előtt összeszűkülő Douro kanyarjai előtt. Porto egykor főváros volt, de ezt a címet át kellett adnia Coimbrának, majd Lisszabonnak.

Porto látnivalói

A város központja – a São Bento pályaudvarral – a Praça de Almeida Garrett. Porto főbb látnivalói az óvárosban, az I. Lajos hídnál és szétszórtan, de alig 1 km sugárban helyezkednek el, anélkül, hogy jellegzetes negyedeket alkotnának. Portót igazán vonzóvá fekvése, óvárosi hangulata teszi.
A turisták hamar felfedezik a város vonzerejét, különösen a folyó északi partján fekvő óvárosét. A 4000 éves történelemmel rendelkező Porto ezen része hevenyészve egymáshoz épített, keskeny, düledező, vörös cserepes házakból áll, mely a városközponttól a Ribeira negyedig, a Douro folyó partjáig tart. Porto bejárása fárasztó, mivel igen meredek utcák és sikátorok szabdalják. A Ribeira negyedet egyedülálló látnivalók, nyüzsgő élet és visszafogott köztisztaság jellemzi.
Jó ötlet a várost villamossal bejárni, mellyel egészen az Óceán partján lévő kikötőig is el tudunk jutni.
A belváros főbb nevezetességei gyalog is bejárhatóak.

Tőzsdepalota

A XIX. századi, gránitból és márványból épült tőzsdepalota a város vezető testületének, majd a bíróságnak és a tőzsdének volt az otthona. Napjainkban több, Porto történetét bemutató kiállítás található meg benne.
Nyitva: H-P: 9:00 – 12:00 és 14:00 – 18:00, Sz-V: 10:00 – 12:00 és 14:00 – 17:00

São Bento Pályaudvar

Porto székesegyháza mellett, mely nem egy nagy látnivaló található a São Bento pályaudvar. A pályaudvar állandóan nyitva áll és falán a város történetének jelentős eseményeit megörökítő azulejo (portugál csempe) gyűjtemény található.

Szent Ferenc  templom (Igreja São Francisco)

A Szent Ferenc  templom Portugália egyik legszebb temploma, melynek belsejét 400 kg aranyozott díszítés borítja.
Nyitva: K-Sz: 9:00 – 12:00 és 14:00 – 17:00

Katedrális (SÉ)

Porto katedrálisa a XII. századból származik, amikor erődtemplomként használták, ezért a templomhoz őrtornyok és bástyák tartoznak. A katedrális belső terét a XVII. században építették át, a két stílus nehezen fér meg egymás mellett.
Nyitva: H-V: 9:00 – 12:00 és 14:00 – 17:30

Vila Nova De Gaia

Porto óvárosával szemben, az I. Lajos híd túloldalán találjuk a Vila Nova De Gaia-t, mely a portói bor otthona. a vörös tetőcserepeken fehérre meszelt feliratok, éjszakánként óriási világító neon betűk és a parton álló jellegzetes barco rabelos bárkák vitorláit díszítő nevek mind-mind a nagy britt borforgalmazó társaságokat hirdetik (Taylor, Graham, Cockburn, Sandeman).
Az oportó raktárak többségében ingyenes vezetés és borkóstoló található.
Nyitva: H-P: 10:00 – 12:00 és 14:00 – 17:00

Clérigos Torony (Torre dos Clérigos)

A Clérigos templom 75m magas gránittornyának megmászása után csodálatos panorámával találkozhatunk.
Nyitva: Cs – K: 9:00 – 12:00 és 14:00 – 17:30

Porto kártya (Porto Card)

1 napos Porto kártya (gyalogos) – 5 EUR

Ez a kártya 24 óráig érvényes, nem lehet vele használni a tömegközlekedést, de a legtöbb múzeumba ingyen bemehetünk vele és vásárlási kedvezményeket is tartalmaz.

1 napos Porto kártya – 10,5 EUR

Ez a kártya is egy napig (24 óráig) érvényes, és ezzel a kártyával már használhatjuk a tömegközlekedést.

2 napos Porto kártya – 17,5 EUR

2 napig érvényes Porto kártya.

3 napos Porto kártya – 21,5 EUR

3 napig érvényes Porto kártya.
A Porto kártya a portói repülőtéren, a vasútállomásokon és a turisztikai hivatalokban vásárolhatók meg.

Porto vásárlás

Porto remek lehetőséget kínál a vásárlásra. Leginkább portugál képzőművészeti cikkeket, divatos ruhákat, cipőket és ékszereket lehet Portóban vásárolni. A vásárláshoz legjobb hely a belváros és a Boavista sugárút, ahol a legnagyobb divatmárkák üzletei találhatóak.

Porto repülőtér

Porto repülőtere, az Aeroporto Francisco Sa Carneiro repülőtér Portótól 11km-re északra található. A repülőtér modern létesítményekkel rendelkezik (éttermek, vámmentes boltok, gyógyszertár, WiFi zóna, posta, bank, stb.)

Metro a repülőtér és a belváros között

A portói repülőtérről metró közlekedik a belvárosba, melyet reggel 6:00 és éjszaka 01:30 között lehet használni. A menetidő 23- 35 perc, a jegy ára 1,5 €.

Busz a repülőtér és a belváros között

A portói repülőtérről az STPC buszaival (601, 602, 604) is be lehet jutni a városba, a jegy ára itt is 1,5 €.

Shuttle GOIN’ Porto

A GOIN’ Porto shuttle szolgáltatásával egy irányba 6 € összegért, oda-vissza 9 €-ért a belváros számos pontjára telepített megállóhoz juthatunk el. Részletek: www.goinporto.com

Porto közlekedés

A városban modern tömegközlekedés található, mellyel minden fontos látnivalóhoz el tudunk jutni. Buszok,  villamosok és metro hálózat is található Portóban. Jegyek egy útra 1,45 € áron kaphatóak.
Részletes tájékoztatás Porto tömegközlekedéséről a www.stpc.pt oldalon található.

 

Porto térkép

made with love from Joomla.it